7.rész

 Nagyon régen volt már új rész, elnézést a várakoztatásért, remélem senki nem hagyott el emiatt!:) Ez a rész elég rövidre sikerült, de ígérem a következő részekben tényleg beindul a sztori, Kristóffal még nincs vége, ennyit elárulok!

Ami pedig egy picit más jellegű információ, hogy átlépte a blog az 1000 oldalmegjelenítést! Köszönöm nektek!:)

- Tímea!

- Neked is jó reggelt, vagyis sziasztok! – fordult meg Timi, és láthatta rajtam, hogy valami nincs rendben. – Mi baj?

- Velem jössz. – megindultam, egyenesen a mosdóba, ő pedig követett. – Tudod min mentem keresztül? Tegnap felhívott egy szám, méghozzá a Kristóf, ott volt a bejárat előtt,  kitették a szülei, nálam kellett aludnia, mocskot csinált, majdnem egész éjjel fent voltunk, kérdezősködött, és mindez a te hibád! – borultam ki egy minimálisan.

- Wow! És ezt csak most mondod? Honnan tudta meg a számod? – kérdezte minden gyanakvás nélkül. – Na és a lakcímedet?

- Ne add az ártatlant! Tudjuk, hogy te voltál! – mutogattam a mutató ujjammal rá, neki pedig egy kis huncut mosoly jelent meg az arcán, amit rögtön eltakart.

- Oké, sajnálom… de olyan aranyos volt. Felhívott, hogy tudom-e a számod, meg hogy hol laksz, mert gázban van. Én pedig megadtam… sajnálom Alexa!

- Tudod, hogy nem szeretem megadni se az adataimat, se semmit. Főleg egy ilyen embernek, mint Kristóf.

- Tudom, de mondta, hogy gáz van és… gondoltam majd te segítesz neki. De hogy hogy kirakták?

- Áh, az mindegy. Azt hiszi, hogy élősködhet rajtam, de többet nem fog. Szerintem számot cserélek.

- Ne már! Most azért, mert ő tudja?

- Igen… Így nem érzem magam biztonságban.

- Óóó, nem érzem magam biztonságban. – mondta egy nyávogós hang, majd előjött a 3 „királynő” (a c-sek).

- Húzzunk el. – fogtam meg Timi karját, de előtte visszanéztem rájuk a „gyilkos pillantásommal”.

Kimentünk, Kristóf az ajtó előtt állt (!).

- Hát te? – kérdeztem meglepetten.

- Vártalak titeket. Hiányoztatok. - majd odahúzott egyszerre mindkettőnket magához, és megölelt. Ez olyan „nagy ölelés” szerű volt. Csak közben kijöttek a c-sek, eléggé meglepődtek rajtunk.

- Mi van itt? Csak nem vígasztalni kell Alexát? – röhögött Cintia. Na most éreztem, hogy tényleg elönt a düh, próbáltam volna kiszabadulni Kristóf karjai közül, de egyre erősebben fogott. Érezte, hogy nem fogok jót állni magamért, ezért is tartott le, nehogy valami őrültséget csináljak. Csináltam volna szívesen. Megérdemelné! Szerencsére gyorsan elmentek, így nem lett balhé.

- Kristóf, miért nem hagytad, hogy kapjon egyet? – kérdeztem, miközben végre elengedett minket. Timin láttam valamiféle örömöt. Tetszik neki? Jaj.

- Nem szeretném, hogy kicsapjanak a 3.napon.

- Akkor is! – ehhez még hozzámondtam volna valami bunkóságot, de inkább nem tettem. Elvégre engem védett. Hát…igen.

Alapból a nap jól telt, Kristóf „hadd pusziljalak meg, kérlek” nyavalygása, és Timi Kristóf-áradozása nélkül is ugyanolyan fáradt lennék. Miközben otthon pakoltam holnapra, éreztem valami megmagyarázhatatlant…mint egy látomás. De én nem hiszek az ilyenekben, biztos csak valami gondolat lehetett.