9.rész

 - Mi? Kicsoda az? Egyáltalán ki mi? Vagy most mi van? – értetlenkedett Timi, én pedig gyors léptekkel kisiettem az udvarra.

Hallottam magam mögött a kicsapódott ajtót és Kristófot, ahogy a nevem mondja.

- Ez mi volt? – nézett rám, majd pár másodperccel később Timi is érdeklődve kereste a tekintetemet, de én csak az ablakra néztem, ahonnan látni lehetett Őt.

- Kristóf, ez most hosszú, majd később elmagyarázom. Timi te viszont gyere! – ragadtam meg a karját, egészen az ajtóig vonszoltam, majd a mutatóujjammal az üvegre mutattam. – Látod azt a sötét hajú srácot?

- Azt, amelyiken majdnem leesik a gatya, mert annyira laza, menő és swag a stílusa? – kérdezett vissza, majd barna szemeit nagyra nyitotta, hogy jobban lássa a bent lévő fiút.

- Igen, azt. Ő volt a látomásomban.

- Miiiiicsodaa? – nézett fel rám kérdőn, én pedig bólogattam.

- Ő volt. Most már tisztán emlékszem rá. Amint megláttam, beugrott az egész.

- De ez… Lehetetlen. És.. Áááá! Mindesetre… cukkancs. – nyújtotta ki a nyelvét nekem, én pedig gúnyosan mosolyogtam.

- Mielőtt még bármit is képzelnél drága Tímea. Nem jön be. Nem jön be a laza és kúl stílusa, ahogy ott áll. A lelógó nadrágja és táskája. A magassága. A sötét haja, bőre és szeme. A felálló haja. A csinos pofija. A magával ragadó külseje. Nem. Komolyan azt hiszed, hogy ez nekem bejön? Nem, nem és nem! – majd elindultam Kristóf felé, aki még mindig felénk fordulva állt. Ideje neki is elmondanom.

- Elmagyaráznád? – lépett felém, majd csípőre tette a kezét, ahogy egy lány szokta. Vicces volt.

- Szóval, tegnap este volt egy láto.. – majd megszólalt a csengő. – Nagyszerű.

- Egy láto-mid?

- Ajj! Látomásom.

- Látomás? – röhögte el magát, ezután pedig pózt cseréltünk. Én tettem csípőre a kezem, ő meg állt hanyagul. Emellé társult a „fejezd be, vagy leverlek”-nézésem, de ő csak tovább szórakozott.

- Rohadt vicces vagy! Ezért nem akartam elmondani! Mert tudtam, hogy kiröhögsz és nem veszel komolyan! Sose vettél! – majd elviharoztam volna, ha nem kapja el a karom és pördülök egyet felé. Eközben na ki jött ki? Nagy szerencsémre a srác! Gondolom látta azt a fél méternyi távolságot köztem és Kristóf között. Amint ez megtörtént, kirántottam magamat a tenyere közül és most tényleg elviharoztam. Ahogy akartam volna eredetileg.

Sorban állás közben kerestem a srácot, de nem láttam. Elég hamar eltűnt. Valaki hátulról megbökött, úgyhogy megfordultam.

- Ne haragudj. De mi ez az izé? – nézett rám az az idióta, én pedig a szavába vágtam.

- Kristóf, megyünk. – indultam meg. Mivel mi vagyunk a 9.a –sok, mi kezdjük az indulást be a suliba. Útközben elmondtam neki, hogy mi ez, de szerintem még mindig nem veszi komolyan.

 Amint beért az osztályunk a terembe, mindenki elkezdett hangosan röhögni. A tábla felé néztem, azon pedig egy „ I love matek” felirat állt. Gondoltam, hogy ez lesz a következő szívatás, ahogy az előző órán.

- Te voltál? – fordultam Kristóf felé, ugyanis a szerelmes levél után rá gyanakodtam.

- Nem. Tényleg nem. Ráadásul végig veled voltam, nem igaz? – mondta. Tényleg végig velem volt, akkor viszont nem lehetett ő.

- Ki volt? – törtem meg a jó hangulatot, majd Dóri felnyújtotta a kezét.

- Én. Nézd már, milyen jó! A tanárnő imádni fogja.

Szó nélkül a helyemre ültem. Mit képzel ez magáról? Egyik balhé után a másik? Hiába gondolja, hogy ez egy vicc lesz, nagyon nem. Nem fogok megint értük felelősséget vállalni.

Körülbelül 10 perc múlva megjött a tanár.

- Üljetek le, én lennék… Ez mi? – Kezdte, de meglátta a táblán azt a csodálatos feliratot, ami pirossal ott virított, majd kiverte a szemünket, akkora betűkkel volt írva. – Ez mégis mit jelentsen? Régen, nagyon régen, az én időmben mikor a Tanszéki iskolába jártam, fúúú, de régen volt, milyen szép évek voltak azok! – majd leült a székre és folytatta. – Na abban az időben nálunk az idegen nyelv óra volt a legnehezebb. Ugyanis oroszt tanultunk, ami nem is lenne annyira nehéz, de tanár úr az mindent bevetett, csak hogy megjegyeztesse velünk a mondatokat. Zhivi , vek uchis' ! De régen volt, mégis emlékszem. Minden egyes nap elmondta! Csak annyit jelent, hogy tanulj és élj. Ez nektek is jó tanács. Mostantól így fogok belépni a terembe és nektek is ezt kell mondanotok. Zhivi , vek uchis' ! Mondjátok ki ti is! – ezt az egy mondatot elmondatta velünk vagy 20-szor, fel is írta a táblára. Fonott betűkkel is. – De visszatérve erre. Mit jelent és milyen nyelven van? Legyél te a fordítóm! Te ott fiam! – mutatott Kristófra. Na ne már! Pont Kristóf?

- Tanárnő, csak annyit jelent, hogy mi nagyon szeretjük a matematikát. Mostantól Önt is! Ön a kedvenc tanárunk! Zhivi , vek uchis' ! Angol nyelven van, én pedig Kristóf vagyok. Szólítson csak Macsónak! – vigyorgott, én meg nem tudtam mit gondoljak. Ez megőrült.

- Rendben van Macsó. – mondta a tanár, majd leült. Te jó ég! És tényleg! Macsónak fogja hívni? Megáll az eszem.

Az óra másik felében, ami persze maradt belőle,  mindenki bemutatkozott. Amint kicsengettek, Timivel gyorsan lesiettünk az udvarra, hátha ott van az a srác akinek még a nevét se tudom, de nyomozok utána.

- Nem ő az? – mutatott Timi egy fiúra, aki mellesleg sokkal magasabb volt annál a valakinél, akire én gondoltam.

- Nem, dehogy! – lépkedtem óvatosan le a lépcsőn, megbújva a falnál, mint egy kém, nehogy észrevegyenek. Tényleg kémnek éreztem magam. – Menjünk ki! De normálisan.

Az udvaron, forgolódtam egy sort, biztosan hülyén nézhettem ki, de nem volt ott. A francba. Megint körbefordultam, de semmi. Odaálltunk az ajtóhoz, átnéztem az üvegen és ott állt. Hát ezt nem hiszem el!

- Ott van ahol előző szünetben is! De mikor kijöttünk nem volt sehol! – mondtam Timinek suttogva.

- Ide jön! Siessünk már! – kezdett el lökdösni a másik irányba, ugyanis elindult az ajtó felé.

Gyorsléptekkel elkezdtünk futni, mikor egy pillanatra megálltam, Timi pedig mögöttem jött, emiatt majdnem elestünk mindketten.

Hirtelen ötletből visszafordultam, Timi mögöttem meg olyanokat kérdezgetett, hogy „Megőrültél? Mit csinálsz? Hova mész? Mindjárt kint lesz! Állj már meg Alexa!”, de nem igazán figyeltem rá, annyira vert a szívem, csak arra koncentráltam, hogy  jól időzítsek. Amint odaértem az ajtóhoz, láttam, hogy pont akkor nyitja ki. A tervem az volt, hogy egyszerre futunk össze. Ő jön ki, én meg be és nem vesszük észre egymást, bocsánatot kérünk egymástól, mint a filmekben. Az első találkozás. Csakhogy a dolog picit máshogy sült el. Éppen az ajtóhoz értem, 2 lépésre voltam tőle, a srác jött ki, nyújtottam a kezem a kilincshez, de valaki megszólított.

- Alexa! – mondta Dzsenifer, én meg megfordultam, ekkor jött ki a fiú, de nem láttam mert elfordultam.

- IDIÓTA! – majd megfordulva elviharoztam volna, csak éppen nem figyeltem arra, hogy a srác még ott áll (???!!) és nekimentem. Alapból a tervem nem sikerült, csak egy része.

- Jaj bocsi, nem akartam, nem láttalak…- Habogtam összevissza. – Alexa vagyok – nyújtottam a kezem. Gondoltam ez lesz a megfelelő pillanat arra, hogy megtudjam a nevét.

- Semmi baj, bocs rohanok. – indult el, majd visszafordult. – Beni vagyok. – mosolygott, majd elment.

- Beni. – mondtam ki, majd akaratlanul elmosolyodtam.