10.rész

- Szóval Beni! De édi. – mondta Timi, én meg felébredtem az álmodozásból.

- Milyen Beni? És miért vagyok idióta? – kérdezte Dzsenifer. Az igazság az, hogy elmondani biztosan nem fogom neki ezt az egészet, az pedig, hogy miért idióta? Nyitottam volna az ajtót, de leszólított. Elrontotta a tervemet. De végül is most ezt neki köszönhetem.

- Nem vagy idióta. Köszönöm Dzsenifer! – majd felmentünk. Tuti nem értette. Mindegy.

Fent Kristóf ült a helyén és Attilával beszélgetett.

- Hé Alex! A! Bocs! – intett Kristóf, hogy menjek. Egy kis bökkenő. Majdnem Alexnak becézett… De most elnézem neki. Vagyis nem verem meg.

- Mizu? – kérdeztem, mert elég jó kedvemben voltam.

- Mi ez a…mosoly? Te neked?

- Nagyon vicces vagy! Mindegy, hagyjuk. Mi a téma?

- Kristóf bátyjának a csaja. Majdnem leteperte tegnap. – mesélte Attila.

- Őrült vagy. – mosolyogtam.

- Te meg féltékeny. –  mondta Kristóf. Na álljon meg a menet. Tényleg nem volt bennem semmilyen féltékenység.

- Ha most indulatos lennék, kiosztanálak, de csak annyit mondok, hogy nem vagyok féltékeny. Ebben a pillanatban őszinte voltam. – majd visszafordultam.

Odajött a padomhoz Anikó és elkezdtünk mindenféléről beszélgetni, Timi meg jól elvolt a srácokkal. Annamari és Dóri tökéletesen elszórakoztatták magukat, na meg Dzsenifert, Anikó pedig megunta a roppant érdekes témát, ami annyiból állt, hogy felsorolták a legjobb pop számokat. Kristóf a telefonján netezett és néztek valami vicces bmx-es videót hármasban.

- Hé, nem kéne órának lennie? – kérdeztem Anikótól, ő pedig megvonta a vállát.

20 perccel később kezdett egy picit gyanús lenni a helyzet, ugyanis már több, mint félórája nem jött be hozzánk senki. A többiek ezt lerendezték egy „és? Akkor mi van?” –al, gondoltam én is ilyen lazán fogom fel a helyzetet. Csengőkor kimentünk a folyosóra, Timit próbáltam oldalba veregetni, azzal az üzenettel, hogy szakadjon el Kristóftól és húzzunk nyomozni Beni után. Izgatottan siettem le a lépcsőn, mások nem igazán értették hova ez a nagy sietség. A lépcsőfordulóhoz érve csalódottan állapítottam meg, hogy nem áll azon a helyen, ahol lennie kéne. Kéne? Ez milyen kifejezés? Senki sem kényszeríti rá, hogy valahol álljon. Ez csak az én rögeszmém, ugyanis mindkét alkalommal mikor láttam, itt volt. Az is lehet, hogy amint kilépünk az udvarra és visszanézünk, itt lesz, ahogy előzőleg is. Varázsló ez a gyerek, vagy mi? A büféhez érve Timi megállt egy pillanatra és abba az irányba néztem, ahová ő is.

- Hmmmmm, csokis csiga! Van nálad lé? – kérdezte hanyagul.

- Na jó. Nem tudom hová képzeled magad. Tőlem kérsz pénzt. Aztán. Ha még normálisan fejezted volna ki magad, de nem. Neked lé kell. Kitől vetted ezt? Kristóftól? Netán Dóritól?

- Jól van, csak vicc volt! Hahi!

- Ki javasolta, hogy ilyet mondj?

- Kristóf. – mondta, én pedig meg se lepődtem. Fáradtan forgattam a szemem, Timi fölém nézett, majd halkan mondott egy O-óó-t. Nem akartam megfordulni. Azon gondolkoztam, hogy vajon ki lehet az. Beniben reménykedtem. Óvatosan megfordultam.

- Te most szórakozol? – kérdeztem Tímeát, aki hangosan elröhögte magát. Ugyanis senki nem állt mögöttem. – Skizofrén vagy? Ne röhögj!

Hála az égnek éppen akkor ért le Anikó, úgyhogy gyorsan elkaptam és már siettünk is ki. Elég volt ebből a nagy vicc-özönből.

Megint csalódnom kellett, ugyanis nem volt ott. Úgyhogy javasoltam a lányoknak (közben csatlakozott Timi, azzal a feltétellel, hogy abbahagyja a röhögést.), hogy menjünk fel. A lépcsőn menet szembe jöttek velünk Dóriék, akik rögtön megállítottak minket. Természetesen keresztezték a tervünket. Velük mentünk ki az udvarra, vagyis vissza. Pechünkre amint leértünk, becsengetek, úgyhogy indulhattunk is fel. A teremben eléggé nagy zajt csapott a két fiú, valami sorozatot néztek Kristóf telefonján. Mi is belenéztünk, hát valami ritka poén nélküli, felszínes, amatőr színészekkel teli komédia volt.

Megérkezett a tanárnő és kiderült, hogy németünk lesz. Ezzel csak az a gond, hogy eddig angolt tanultam. Most is van angolunk és németünk. Utálok két nyelvet egyszerre tanulni.

- Guten tag! – szólt a tanárnő, Dóri pedig „What?” fejjel nézett vissza rá. Oké, életemben nem tanultam németet, de azért ennyit csak tudok!

Az óra egész jól telt, a tanár elmondta, hogy mit vár tőlünk ebben az évben. Megkérdezte, hogy ki tanult németül, hát egy ember se. Nem lesz könnyű dolga.

A következő óra töri volt, ritka unalmas, főleg, hogy már most belekezdett a tanár az anyagba, semmi bemutatkozás, se semmi.

A szünetben én a körmömmel voltam elfoglalva, ugyanis beszakadt. Kristóf végig azzal szórakozott, hogy majd ő megfogja a kezem, addig se foglalkozom vele. Persze nem hagytam, hogy hozzámérjen, ellentétben Timivel, aki szabályosan kérte (!!) őt, hogy járkáljanak kézen fogva.   

Utolsó (hála az égnek) óránk angol volt, mindent értettem amit a tanár mondott (félig angol és ezért is beszélt végig angolul). Persze itt is akadnak fekete bárányok, Anikó kb 3 szót ha megértett belőle (ebből is a we, stop és I’m), pedig 8 évig angolos volt. Én, Attila és Dóri szinte mindent értünk, vagyis mondhatjuk magunkat profinak (Hah, egyértelmű, hogy én az vagyok). A többiek, eléggé gyérek ebben a témában, Anikó az abszolút kérdéses, megéli-e  a félévet így, Kristóf közepes szinten van, ahogy Timi és Dzsenifer. Az utóbbit csak úgy éppen sorolnám oda az eddigiek alapján, de inkább a gyengébbek között van. Annamarit hagytam még ki. Nem a legjobb, sőt! De azért Anikónál valamivel okosabb. A tanárnő elég jó fejnek tűnik, nem is szigorú. Aztán majd mi lesz belőle? Majd meglátjuk.  

6 fárasztó óra után végre hazamehettünk. 8-an vagyunk az osztályban, fele fele  arányban oszlik el, ki merre megy. Én, Timi, Annamari és Dóri a sulitól balra lakunk, a maradék négy ember (a 2 srác, Dzsenifer és Anikó) pedig jobbra. 20 percre lakom a sulitól, a legtávolabb. Annamari 2 percre (!), úgyhogy mielőtt kezdtünk volna belemelegedni a beszélgetésbe, ő már haza is ért. Így mentünk tovább 3-an, majd később Timi is lefékezett, befordult egy kis kígyózó utcába. Ezek szerint Dóri lakik hozzám a legközelebb.

- Ketten maradtunk, ember. Jó hamar. – mondta Dóri. Egészen érdekes a stílusa.

- Ugye?

- Ja. A domb felé laksz?

- Aha. Nem is gondoltam, hogy te is arra laksz.

- Pedig ja. Tök zsír.

- Mi ezen a zsír? Magyarázd el kérlek. Nem értem a stílusod.

- Majd megszokod. Főleg majd így, ha együtt jövünk haza. Télleg’! Megyünk majd együtt? Reggelenként.

- Ha bírod a koránkelést, eljössz velem futni, időben elindulunk, tartod a tempót… Akkor igen. – vázoltam fel a feltételeimet.

- Ne már. Mondjuk futni jó. De mit értesz az alatt, hogy korán? Negyed 8-kor?

- Mikor? Neked a negyed 8 korán van?

- Hát olyan fél 8 után 5 perccel szoktam kelni.

- Akkor ez nem fog működni. Ugyanis minimum 6-kor kelni kéne.

- Mikor? – állt meg egy pillanatra Dóri, annyira meglepődött ezen. Utána kiderült, ott lakik.

- 6-kor. Akkor holnap negyed 7 körül itt leszek, addigra készülj el. Szia! – majd továbbindultam. Nem is gondoltam, hogy 3 percre lakunk egymástól.

A távolból hallottam Dóri kétségbeesett hangját, miszerint ezeket mondja: „Hé, várj”, „De akkor még én régen alszom, ne már Alexaaaa”, „Jól van, akkor holnap reggel. És ne csengess, mert felébresztesz!” 

9.rész

 - Mi? Kicsoda az? Egyáltalán ki mi? Vagy most mi van? – értetlenkedett Timi, én pedig gyors léptekkel kisiettem az udvarra.

Hallottam magam mögött a kicsapódott ajtót és Kristófot, ahogy a nevem mondja.

- Ez mi volt? – nézett rám, majd pár másodperccel később Timi is érdeklődve kereste a tekintetemet, de én csak az ablakra néztem, ahonnan látni lehetett Őt.

- Kristóf, ez most hosszú, majd később elmagyarázom. Timi te viszont gyere! – ragadtam meg a karját, egészen az ajtóig vonszoltam, majd a mutatóujjammal az üvegre mutattam. – Látod azt a sötét hajú srácot?

- Azt, amelyiken majdnem leesik a gatya, mert annyira laza, menő és swag a stílusa? – kérdezett vissza, majd barna szemeit nagyra nyitotta, hogy jobban lássa a bent lévő fiút.

- Igen, azt. Ő volt a látomásomban.

- Miiiiicsodaa? – nézett fel rám kérdőn, én pedig bólogattam.

- Ő volt. Most már tisztán emlékszem rá. Amint megláttam, beugrott az egész.

- De ez… Lehetetlen. És.. Áááá! Mindesetre… cukkancs. – nyújtotta ki a nyelvét nekem, én pedig gúnyosan mosolyogtam.

- Mielőtt még bármit is képzelnél drága Tímea. Nem jön be. Nem jön be a laza és kúl stílusa, ahogy ott áll. A lelógó nadrágja és táskája. A magassága. A sötét haja, bőre és szeme. A felálló haja. A csinos pofija. A magával ragadó külseje. Nem. Komolyan azt hiszed, hogy ez nekem bejön? Nem, nem és nem! – majd elindultam Kristóf felé, aki még mindig felénk fordulva állt. Ideje neki is elmondanom.

- Elmagyaráznád? – lépett felém, majd csípőre tette a kezét, ahogy egy lány szokta. Vicces volt.

- Szóval, tegnap este volt egy láto.. – majd megszólalt a csengő. – Nagyszerű.

- Egy láto-mid?

- Ajj! Látomásom.

- Látomás? – röhögte el magát, ezután pedig pózt cseréltünk. Én tettem csípőre a kezem, ő meg állt hanyagul. Emellé társult a „fejezd be, vagy leverlek”-nézésem, de ő csak tovább szórakozott.

- Rohadt vicces vagy! Ezért nem akartam elmondani! Mert tudtam, hogy kiröhögsz és nem veszel komolyan! Sose vettél! – majd elviharoztam volna, ha nem kapja el a karom és pördülök egyet felé. Eközben na ki jött ki? Nagy szerencsémre a srác! Gondolom látta azt a fél méternyi távolságot köztem és Kristóf között. Amint ez megtörtént, kirántottam magamat a tenyere közül és most tényleg elviharoztam. Ahogy akartam volna eredetileg.

Sorban állás közben kerestem a srácot, de nem láttam. Elég hamar eltűnt. Valaki hátulról megbökött, úgyhogy megfordultam.

- Ne haragudj. De mi ez az izé? – nézett rám az az idióta, én pedig a szavába vágtam.

- Kristóf, megyünk. – indultam meg. Mivel mi vagyunk a 9.a –sok, mi kezdjük az indulást be a suliba. Útközben elmondtam neki, hogy mi ez, de szerintem még mindig nem veszi komolyan.

 Amint beért az osztályunk a terembe, mindenki elkezdett hangosan röhögni. A tábla felé néztem, azon pedig egy „ I love matek” felirat állt. Gondoltam, hogy ez lesz a következő szívatás, ahogy az előző órán.

- Te voltál? – fordultam Kristóf felé, ugyanis a szerelmes levél után rá gyanakodtam.

- Nem. Tényleg nem. Ráadásul végig veled voltam, nem igaz? – mondta. Tényleg végig velem volt, akkor viszont nem lehetett ő.

- Ki volt? – törtem meg a jó hangulatot, majd Dóri felnyújtotta a kezét.

- Én. Nézd már, milyen jó! A tanárnő imádni fogja.

Szó nélkül a helyemre ültem. Mit képzel ez magáról? Egyik balhé után a másik? Hiába gondolja, hogy ez egy vicc lesz, nagyon nem. Nem fogok megint értük felelősséget vállalni.

Körülbelül 10 perc múlva megjött a tanár.

- Üljetek le, én lennék… Ez mi? – Kezdte, de meglátta a táblán azt a csodálatos feliratot, ami pirossal ott virított, majd kiverte a szemünket, akkora betűkkel volt írva. – Ez mégis mit jelentsen? Régen, nagyon régen, az én időmben mikor a Tanszéki iskolába jártam, fúúú, de régen volt, milyen szép évek voltak azok! – majd leült a székre és folytatta. – Na abban az időben nálunk az idegen nyelv óra volt a legnehezebb. Ugyanis oroszt tanultunk, ami nem is lenne annyira nehéz, de tanár úr az mindent bevetett, csak hogy megjegyeztesse velünk a mondatokat. Zhivi , vek uchis' ! De régen volt, mégis emlékszem. Minden egyes nap elmondta! Csak annyit jelent, hogy tanulj és élj. Ez nektek is jó tanács. Mostantól így fogok belépni a terembe és nektek is ezt kell mondanotok. Zhivi , vek uchis' ! Mondjátok ki ti is! – ezt az egy mondatot elmondatta velünk vagy 20-szor, fel is írta a táblára. Fonott betűkkel is. – De visszatérve erre. Mit jelent és milyen nyelven van? Legyél te a fordítóm! Te ott fiam! – mutatott Kristófra. Na ne már! Pont Kristóf?

- Tanárnő, csak annyit jelent, hogy mi nagyon szeretjük a matematikát. Mostantól Önt is! Ön a kedvenc tanárunk! Zhivi , vek uchis' ! Angol nyelven van, én pedig Kristóf vagyok. Szólítson csak Macsónak! – vigyorgott, én meg nem tudtam mit gondoljak. Ez megőrült.

- Rendben van Macsó. – mondta a tanár, majd leült. Te jó ég! És tényleg! Macsónak fogja hívni? Megáll az eszem.

Az óra másik felében, ami persze maradt belőle,  mindenki bemutatkozott. Amint kicsengettek, Timivel gyorsan lesiettünk az udvarra, hátha ott van az a srác akinek még a nevét se tudom, de nyomozok utána.

- Nem ő az? – mutatott Timi egy fiúra, aki mellesleg sokkal magasabb volt annál a valakinél, akire én gondoltam.

- Nem, dehogy! – lépkedtem óvatosan le a lépcsőn, megbújva a falnál, mint egy kém, nehogy észrevegyenek. Tényleg kémnek éreztem magam. – Menjünk ki! De normálisan.

Az udvaron, forgolódtam egy sort, biztosan hülyén nézhettem ki, de nem volt ott. A francba. Megint körbefordultam, de semmi. Odaálltunk az ajtóhoz, átnéztem az üvegen és ott állt. Hát ezt nem hiszem el!

- Ott van ahol előző szünetben is! De mikor kijöttünk nem volt sehol! – mondtam Timinek suttogva.

- Ide jön! Siessünk már! – kezdett el lökdösni a másik irányba, ugyanis elindult az ajtó felé.

Gyorsléptekkel elkezdtünk futni, mikor egy pillanatra megálltam, Timi pedig mögöttem jött, emiatt majdnem elestünk mindketten.

Hirtelen ötletből visszafordultam, Timi mögöttem meg olyanokat kérdezgetett, hogy „Megőrültél? Mit csinálsz? Hova mész? Mindjárt kint lesz! Állj már meg Alexa!”, de nem igazán figyeltem rá, annyira vert a szívem, csak arra koncentráltam, hogy  jól időzítsek. Amint odaértem az ajtóhoz, láttam, hogy pont akkor nyitja ki. A tervem az volt, hogy egyszerre futunk össze. Ő jön ki, én meg be és nem vesszük észre egymást, bocsánatot kérünk egymástól, mint a filmekben. Az első találkozás. Csakhogy a dolog picit máshogy sült el. Éppen az ajtóhoz értem, 2 lépésre voltam tőle, a srác jött ki, nyújtottam a kezem a kilincshez, de valaki megszólított.

- Alexa! – mondta Dzsenifer, én meg megfordultam, ekkor jött ki a fiú, de nem láttam mert elfordultam.

- IDIÓTA! – majd megfordulva elviharoztam volna, csak éppen nem figyeltem arra, hogy a srác még ott áll (???!!) és nekimentem. Alapból a tervem nem sikerült, csak egy része.

- Jaj bocsi, nem akartam, nem láttalak…- Habogtam összevissza. – Alexa vagyok – nyújtottam a kezem. Gondoltam ez lesz a megfelelő pillanat arra, hogy megtudjam a nevét.

- Semmi baj, bocs rohanok. – indult el, majd visszafordult. – Beni vagyok. – mosolygott, majd elment.

- Beni. – mondtam ki, majd akaratlanul elmosolyodtam. 

Blogverseny

Köszönöm!♥