1.rész

 Az életre úgy tekintek,mint egy versenyre. Itt nincs olyan,hogy vesztesz .Itt csak nyersz. Ha elbukod,véged. Ez az élet.

 A nevem Alexa, tizennégy éves, 9.-es, okos, szép lány. Az iskolaelső. Osztályelső. Már mondhatom magam világelsőnek is. Nem túloznék. A világ mocska hozta ki belőlem ezeket az érzéseket,és én úgy gondolom, hogy nem leszek áldozata ezeknek a gondoknak, amik egyeseket bántanak. „Jaj mással jár” , „elhagyott,de én szeretem” , és hasonló dolgokkal találkoztam már életemben. Az emberek, érzések, kapcsolatok változnak. Egyik nap sírsz, másik nap nevetsz. Ki kell alakítanod magadban egy olyan célt, amire ha gondolsz, megerősödsz. Az életben történnek hibák, amiket mi követünk el. Ne hibáztasd magad, mert megszülettél, ne akarj meghalni, csak mert ez nem tetszik. Oldd meg. Csinálj úgy,mintha nem érdekelne az a bizonyos személy. Ha fáj,ne mutasd. Mássz ki a kútból, ne érdekeljen mit szólnak hozzá,ha vizes és koszos vagy. A világot meg kell változtatni. Fogd fel.

 Végre gimis lettem,elhúzhatok az általánosból egy olyan helyre, ahol mások az emberek. Egy másik világba. Rám férne.

Nem görcsöltem sokat azon,hogy milyen lesz. Megint jön a sok idióta velem szemben? A sok mű csaj? Reménykedtem,hogy nem.

 Úgy gondolom,hogy nagyon normális ruhát vettem fel,ennek ellenére megbámultak. Megszoktam már,de ez azért néha még bánt legbelül. Erős vagyok,és kihúzom magam. Döntenem kellett, hogy most mosolyogjak rájuk,hiszen fontos az első benyomás, vagy pedig a kemény, faarcú lányt mutatom. Lesajnálóan néztem rájuk, a sok igénytelen, régimódira. Eldöntöttem hogy én leszek itt a főnök, és iskolaelső. A sok szánalmas ember pedig irigykedve nézhet rám, hogy magas vagyok, szép, nincs pattanásom (ami nagyon fontos),jó az alakom, a stílusom, és persze van mire adnom.

Lent a földszinten megmondták, hogy melyik az én termem. A második emeleten van, és nincs lift. Akik velem jöttek fel, elég gyakran megálltak, mert nem bírták. Látva a tempómat, elbizonytalanodtak, ki is vagyok én, honnan jöttem, hogy bírom. Miért nem edzenek?

 Megérkeztem az ajtóhoz. Ki volt írva : „9.a”

Kintről lehetett hallani az üvöltözést. 2 másodperc alatt eszembe jutottak az emlékek. Meg a régi osztályom,akik szintén ilyenek voltak. Vettem egy nagy levegőt. Közben átgondoltam, hogy vajon milyen lesz az első benyomásom róluk? Fiúk-lányok vegyesen? Esetleg lesz valaki aki… mindegy.

Beléptem, és egy őrültek háza fogadott. Mi ez? Valami csorda? Jézusom! Tömve fiúkkal az egész, 2 lányt pillantottam meg nem messzi. Úgy látom pont arra a helyre kerültem, ahová nem akartam.

- Szia! Timi vagyok,ő pedig Anikó – jött oda hozzám az a két lány, akik nem tűntek nagyon ellenszenvesnek, főleg hogy az egyik(a Timi) nem volt a legszebb, így nem állhat az utamba.

- Jó reggelt,az én nevem Alexa. Országosan elismert iskolaelső. Remélem ez így is marad.- közben elment mellettem egy fiú, kis híján ellökve engem. – IDIÓTA! – ordítottam rá, de nem nagyon lehetett hallani a nagy hangzavartól.

- Engem elborítottak kétszer is – húzta el a száját Anikó.

- Ezeket fel kell lökni,aztán megtanulják hogy kell bánni a nőkkel! Normálisak? Itt ordibálnak,mint valami vadbarmok, rohangálnak, mi van ha levernek valamit? Nekünk kell kifizetni, pedig nem is csináltunk semmit! Intézetben a helyük az ilyeneknek!

- Ööö, nyugi, egyenlőre még nem történt semmi – mosolygott Timi, eléggé furán nézve.

Eközben belépett egy fiú, nagyon halkan köszönt, én nem is hallottam, pedig kitűnő a hallásom, de ha így haladunk nem sokáig.

- Szia cica,jól nézel ki – húzogatta a szemöldökét egy gyerek,én meg felpofoztam. Mit képzel ez magáról? – Ó,bocsi,nem tudtam, hogy ilyen haragos vagy!

- HÚZZ EL! – ordítottam rá idegesen, ő meg elfutott.

- Csak bókolni akart,miért bántottad? Én örülnék neki ha ilyet mondanának …- nézett fel rám Anikó.

- Úgy látom nem érted. Ez egy gyökér, aki azt hiszi, hogy jópofa. Nagyon nem az! Minek jön ide és mondogatja ezt? Hogy bevágódjon? Nem sikerült neki!

- Lexi,nyugi. Ne idegesítsd fel magad ilyen apró dolgokon már az első nap. – mondta Timi, ettől én viszont még idegesebb lettem.

- Lexi? LEXI? Tudod, hogy ki volt az aki… Vagyis ne hívj így! Senki! Csak Alexának. Oké?- eközben pedig eszembe jutott minden. Cikáztak a fejemben a gondolatok, ezek után mit csináljak? Erőltessek mosolyt? Nem. Azt már nem. Nem tehetem meg.

- Hé,Alexa, itt vagy? – veregette meg a vállamat Timi, én meg „visszatértem közéjük”.

- I-itt, persze, csak elgondolkodtam. Mindegy, most megyek.

- Hová? Még csak most jöttél! – fogta meg a karom Timi, miközben én fordultam el.

- A mosdóba. Majd jövök.

  Közben kimentem és becsuktam magam mögött az ajtót. Berohantam a wc-be,leültem a kőre és az arcomat a tenyerembe temettem. Sosem felejtem el. Megtürtőztettem magam, nehogy elkezdjek sírni. Már az első nap.

- Alexa? Mi a baj? – jött oda hozzám Timi, és megölelt. Letörölte a könnyeimet, én pedig nem tudtam mit csináljak. Már az első nap sírni látnak? Nem fogom bírni. De erős vagyok és kibírom. Ott van előttem a cél,nem adhatom fel!

-  Semmi. Csak megfáztam és belement valami a szemembe. – törölgettem meg, de úgy láttam, nem hiszi el.

- Igen,persze és ezért ülsz a hideg kövön? Hogy még jobban megfázz? Állj fel gyorsan! – miközben megmostam az arcom, átgondoltam mit is mondjak neki. Látta, hogy nincs minden rendben.

- Nem megyünk vissza? Lehet hogy azóta többen megjöttek – erőltettem egy laza mosolyt az arcomra. - Ja és még valami…ami most volt, egy szót se senkinek,oké? Nem láttál semmit, nem történt semmi. Csak utánam jöttél, itt találkoztunk és ennyi. Rendben? – néztem rá, és nagyon reménykedtem hogy ezt senki nem tudja meg. Ilyen még egyszer nem fordulhat elő.

- Ööö,rendben. Nem ment semmi a szemedbe. – kacsintott Timi, de nem nagyon sikerült neki, hiszen 2-szer próbálkozott, először mindkét szeme lecsukódott. A második egy fokkal jobban sikerült.

- Ezt még gyakorolnod kell. És… Anikónak se mondd. Maradjon köztünk. - indultunk el, ő pedig bólogatott.