3.rész

  - Kik ezek? – kérdezte Timi tőlem, én pedig csak tovább figyeltem őket.

- Inkább nem mondok mik. Menjünk utánuk!

- Megőrültél? – fogta meg a karom és tartott vissza. – Azért hogy még jobban megbámuljanak, esetleg megjegyzéseket tegyenek ránk?

- Dehogy. Csak hogy mit reagálnak ha bemegyünk mi is. Jössz?

Timi csak állt és nézett.

- Mi van, félsz? Tőlük? Pff… egyedül elverem mind a hármat, mielőtt észbe kapnának. – tettem csípőre a kezem.

- Nem. Nem félek. Menjünk. – mondta Timi, de láttam rajta, hogy nem annyira biztos a dologban.

- Hát jó.

Én mentem elöl, Timi szorosan mögöttem. Ott álltak a tükör előtt, fényezték magukat. Nem is vártam mást. Az egyik ránk nézett, majd elröhögte magát.

- Nézd! Itt vannak a… Khm. Vagyis. Haliii – integetett a festett szőke.

- Sziasztok – mondta halkan Timi, én pedig hátulról (hogy ők ne lássák) megfogtam a kezét és erősen megszorítottam, jelezve, hogy MEGŐRÜLTÉL?

Előre mentem a fülkés részekhez, hogy ne lássanak minket, Timi pedig azonnal utánam jött. Halkan próbáltam ordítozni vele.

- Minek köszöntél? Most is röhögnek! Ezt nem kellett volna. Miért csináltad? – próbáltam csendes lenni, a közelből pedig hallottam a röhögésüket.

- Bocsi..

- Sziasztok. Mi a nevetek? – jött oda a másik, fekete hajú csaj, gúnyos mosollyal az arcán.

- Helló, én Alexa vagyok – nyújtottam a kezem. – És te?

- Kitti. És te ott? Igen, te, a barna hajú.. – jó erősen megszorította a kezem.

- Ööö, én… T.. Kriszti vagyok. – mondta Timi. Mi van? Komolyan nem az igazi nevét mondja? Ne gyerekeskedjen már!

 - Kriszti és Alexa. Hm. Reméljük jóban leszünk. – kacsintott és visszament.

 Utánamentem. Közben hallottam Timit, hogy halkan mondja a nevem, de nem foglalkoztam vele.

- És titeket hogy hívnak? – mosolyogtam rájuk én is gúnyosan, csípőre tett kézzel.

- Az én nevem Cintia. Ha jól hallottam te vagy az Alexa. – nyújtotta ő is a kezét. Szóval Cintia.

- Én pedig Regina vagyok, helló. – mondta a másik lány, aki a három közül a legnormálisabbnak tűnt.

- Gyere, Kriszti, menjünk. Jó hajsütést! – mondtam, és kiviharzottunk.

 A teremig meg sem álltunk.

- Miért kellett ezt? Kriszti? Tényleg?

- Jó, tudom, hülyeség volt, de mást nem tudtam kitalálni hirtelen.. – mondta Timi, de én még mindig nem értettem miért mondott más nevet.

- De miért kellett kitalálni?

- Hát… csak… fogalmam sincs!

- Hali csajok, valami baj van? – jött oda hozzánk Dzsenifer, cipő nélkül.

- Semmi. Hogy hogy nincs rajtad cipő? – kérdeztem, mert már engem zavart ez a dolog.

- Megtiltották a magassarkút, nem tudok mit tenni.

- De az nem azt jelenti, hogy mezítláb kell lenned, csak többet ne gyere ilyenbe!

- Ó…ezt nem tudtam. Akkor visszaveszem. Mindjárt jövök.

- Húzzunk el innen! – mondtam Timinek gyorsan, mielőtt Dzsenifer visszajött volna. Nincs kedvem pont neki elmondani mi volt…

- De hová?

- Ajj, kövess! – éppen nyitottam ki az ajtót, mikor az ofő erre tartott.

- Hova, hova Alexa?

- Sehová tanár úr. Mikor lehet hazamenni?

- 10 perc.

 Visszafordultunk, Dzsenifer éppen felénk tartott. János tanár úr abban a 10 percben elmondta mi lesz holnap. Kristóf végig próbált kommunikálni velem, de nem vettem figyelembe. Mikor hagyja abba? És egész évben így ülünk.. Dóri meg Annamari sokat röhögtek, Dzsenifer vigyorgott (?), a másik srácnak meg még a nevét sem tudom. Egész csendben volt ma. Tök laza. Huh.

- Lex, psszt. – mondta Kristóf, erre hátrafordultam és megrúgtam..

Ordított, mindenki idenézett.

- Alexa, ezt miért csináltad? – kérdezte tőlem a tanár úr.

- SENKI NEM HÍVHAT LEXNEK, LEXINEK, LEXÁNAK, CSAK IS ALEXÁNAK! MEGÉRTETTED? MEGÉRTETTÉTEK?

- Jól van gyerekek, elég volt! Kristóf miért zaklattad Alexát?

- Én nem zaklattam! Csak megakartam kérdezni, hogy mit mondott a tanár úr, mert nem hallottam.

- És akkor miért nem tőlem kérdezed, hogy mit mondtam? Kristóf, még csak az első nap volt, de már veled baj van. Légy szíves ebben a két percben maradj nyugton. Mi lesz ha 8 órátok lesz? Nem is értem…

 Miután kimentünk, elköszöntek tőlem a lányok (nekem ez furcsa), és elindultunk volna, ha nem áll meg mellettem Kristóf.

- Beszélhetnénk?

- Miről? Timi előtt nem tudod elmondani amit akarsz?

- Nem. Gyere kérlek.

 Félrementünk ( kb. 2 méterre) és elkezdte.

- Sajnálom, hogy ebben az egy napban sokat beszóltam, meg minden.

- Jó. Ennyi?

- Meg… én bírlak, és nem akarok veled rosszban lenni.

- Jó. Még valami?

- Megbocsátasz?

- Nem is haragudtam sosem.

- Akkor jó. Örülök. – mosolyodott el.

- Mehetek?

- Persze.

 Visszamentem Timi mellé, Kristóf pedig elszáguldott mellettünk, lökött egy sziasztok-ot, a többi lány már elment, ketten voltunk.

- Mit mondott? – kérdezte kíváncsian Timi.

- Hogy sajnálja, bla bla bla.

- Megbocsátottál neki?

- Nem haragudtam rá.

- Pedig azt mondta rád, hogy…

- Nem baj.

- Bejön neked? – nézett rám elkerekedett szemmel.

- Hülye vagy? Pont Kristóf? Honnan veszed?

- Nem tudom. Gondolom ezért jobban megharagudnál és nem intéznéd el egy „nem is haragudtam rá” –val..

- Talán neked bejön?

- Hát… nem rossz… meg humora is van… - vigyorgott Timi.

- Humora?? Na pont az nincs! Kinézetre nyálas fiúként elmegy, de ennyi. Humora abszolút nincsen!

- Jól van.. De hogy hogy nem haragudtál meg rá? Rám viszont igen?

- Rád sem.

- Akkor jó.

- Merre mész? – kérdeztem tőle, hátha elvonom a figyelmét az előző témáról…nem nagyon szerettem volna róla beszélni.

- Balra.

- Én is.

 Örültem, hogy egyfelé megyünk. De nem nagyon beszéltem az úton. Meg is említette, hogy csendben voltam. Kamuztam egy „elfáradtam”-ot, ő pedig továbbment.

 Milyen volt az első nap? Érdekes, eseménydús… otthon pedig várt a munka, futás, edzés, kondi.