2.rész

 Bent a teremben megpillantottunk egy lányt, Dóri a neve, rendesnek tűnik.

-  Szerintetek mennyi fiú innen az osztálytársunk? – kérdezte Anikó.

-  Értelmiszintüket nézve egy sem. – néztem végig rajtuk, az összes dobálózott, verekedett, röhögött.

- Jéééé, Annamari? SZIAAA! – ordított Dóri, és odarohant ahhoz a lányhoz,aki most érkezett meg. Egyre többen leszünk úgy látszik.

- Ti ismeritek egymást? – kérdezte Timi, én pedig felálltam.

- Szia, Alexa vagyok – nyújtottam felé a kezem, hiszen fontos az, hogy már az első nap szimpatikusnak és talpraesettnek higgyenek.

- Szia, sziasztok, Annamari vagyok, Dóri régi osztálytársa. Szerencsére nem leszek egyedül úgy látom – mosolygott Annamari, kezet fogtunk, aztán újra átölelte Dórit.

- Mindenkinek megvan a maga barátnője. Dóri – Annamari, Te és Anikó… - sóhajtva „panaszkodtam” Timinek. De miért is? Hiszen nem baj az hogy egyedül vagyok, erősebbé tesz.

- Nem is ismerem az Anikót. Én meg ő barátok? Két mondatot ha váltottunk. – jött közelebb, és mosolygott. Visszamosolyogtam. Talán barátnők lehetnénk. Talán. Egyenlőre ő a legszimpatikusabb. Értelmes lánynak tűnik.

Becsengettek. Majdnem az összes fiú kirohant a teremből, 2-en maradtak. 2 fiú osztálytársunk lesz és 5 lány? Túl könnyű lenne, tuti van benne valami csavar!

- 2 fiú? – kérdezte Timi, én pedig megvontam a vállam.

- Nem hinném. Itt még lesz valami…

- Jó reggelt 9.a! Hívjatok János tanár úrnak! Mindenki itt van? – lépett be a kopasz ofő.

- János. Petőfi János. – jött egy hang hátulról.

- Az Petőfi Sándor, te barom! És mégis ki mondta, hogy a tanár úr neve Petőfi? – ordítottam le. Hogy lehet valaki nevével viccelődni? Egyszerre két ember nevével? Hová kerültem? Két fiú van az osztályban és az egyik egy idióta, aki humorosnak hiszi magát, pedig nem az. Nagyszerű.

- Jól van gyerekek, nyugi! Szabó János a nevem és nem Petőfi. Arról pedig nem tehetek, hogy a fiatalember nem tudja az egyik legjobb magyar költőnk nevét. Itt van mindenki?

- Azt se tudjuk kik járnak ebbe az osztályba. – mondta Timi, eközben pedig belépett egy lány, aki… meglehetősen… érdekes ruhában volt. Minden tiszta pink és neon, rikító vörös haj (hasonló Ariana Grande-hez), erős smink, magassarkú , miniszoknya, egyik karján vagy 8 karkötő, bokalánc, nyaklánc, dalszöveg részletek a combján zöld tollal, orrpiercing, fekete körömlakk.. enyhén szólva extrém.

- Csövi! Elnézést tanár úr,későn keltem, meg idő volt mire elkészültem, a hajam,satöbbi…tudja hogy van ez..a tini évek.. ilyenkor kell magunkra a legtöbbet adni, hiszen ekkor bámulnak meg az utcán. Két év múlva hol leszek? Lehet idős nőnek hisznek, úgyhogy most kell az ilyesmit.. Remélem megérti! Amúgy a nevem Dzsenifer! – vigyorgott a lány, mi pedig eléggé meglepődve néztük.

- Wow, de jól nézel ki, cica! – ordította be hátulról megint ugyanaz a gyerek, aki az előbb azt a borzasztó nagy „poént” mondta, és szinte csorgott a nyála.

- Undorító! Mi nem állatok vagyunk! – néztem hátra hozzá, és tényleg volt valami nyálféle a padján.

- Fiam, idejönnél? Megmondanád a neved? Dzsenifer ülj le! – a tanár úr pedig fintorogva megfogta a vállát.

- Kristóf vagyok, és humoristának készülök. Másodállásban. Nőcsábásznak tanulok,az az első. – kacsintott Dzseniferre.

- Mindegyikből megbuksz. – mondtam a körmömet piszkálva. Se humora… És méghozzá nőcsábász? Előbb megyek hozzá Hugh Hefnerhez!

- Van olyan szakma, hogy nőcsábász? – lepődött meg Anikó. Egy kicsit butus.

- Nincs, max olyan, hogy barom. Ő lesz az első a szakmában. – mosolyogtam erőltetetten Anikóra, majd Kristófra néztem, és rám kacsintott! – Nekem ne kacsintgassál! – álltam fel és mutattam rá. Jaj Istenem, komolyan, hová kerültem?

- Jól van gyerekek, elég volt a vitából, Kristóf ne piszkáld a lányokat, többiek pedig sorakozzatok kint, lesz egy kis ünnepség az aulában.

- Huhú, kaja? – kezdett el ugrálni a magassarkújában Dzsenifer.

- Nem, étel nem lesz, az igazgató fog beszélni. – és indult el az ofő.

- Óóóó, az nagyon uncsi! Éhen fogok halni!

 Én eközben forgattam a szemem, tényleg ez a lány ennyire idióta? Kaja? Nem esküvőre jöttünk..

 A terem előtt párokba kellett rendeződnünk, és mivel párosan vagyunk,mindenkinek jutott valaki. Dóri Annamarival,Kristóf a másik sráccal, Timi odahívott maga mellé. Anikón láttam a csalódottságot, hogy a fura lánnyal kell lennie. Még jó, hogy nem én. Persze azért valahol sajnáltam, de örültem, hogy én Timivel vagyok, és ráadásul ő hívott oda maga mellé, szóval velem akart lenni. Oké, ez furcsán hangzik, de így van. Örültem.

Lefelé menet olyan hangosak voltunk,mint egy 50 fős osztály. A két csaj elöl röhögött, a fiúkat hadd ne mondjam, Dzsenifer röhögcsélt Anikónak,valami olyasmiről, hogy mennyire jól néz ki egy ruha, Anikó próbált kedves lenni és ezért vihogott vele, mi meg Timivel figyeltük őket.

Mire leértünk, mindenki ott volt, és szó szerint, az egész suli egy emberként fordult a lépcső felé és nézett minket, mi ez a hangzavar. Az osztályfőnök már a lépcsőfordulóban elkezdett magyarázni, hogy egy kicsit késtünk,elnézést, meg hogy csendesedjünk el… Első benyomásnak tökéletes! Pff.

- Csövi emberkék! Mi a szitu? – ordította el magát Dzsenifer mindenki előtt.

Erre a tömeg újra felénk fordult, Dzsenifer pedig mintha egy divatbemutatón lenne, elkezdett integetni modellstílusban (csak a keze mozog).

János tanár úr nem tudta mit csináljon, egyszerűen le pssszt-ezte őt.

- Jól van kopaszka, most miért? Baj, hogy modellnek készülök? – állt meg Dzsenifer a lépcsőn, mögötte az ofő pedig véletlen lelökte a nagy lendülettől, és mivel 14 centis magassarkúban volt, nem nagyon tudott megállni. Odaugrottam és elkaptam.

- MEGMENTETTED EZ ÉLETEM! KÖSZÖNÖM! – nyomott egy puszit az arcomra én meg égtem. Az egész iskola előtt.

- DZSENIFER! – töröltem le a rúzst, majd kihúztam magam és visszaálltam Timi mellé.

A tömeg megvolt lepve. Ugyan, enyhe kifejezés. Ilyen belépőt még nem láttak. Csinálom a műsort. Huh. Pedig nem akartam. Végre leértünk épségben, beálltunk valahová, majd az igazgató elkezdett beszélni. Hosszú volt és unalmas. Közben egy párszor az ofő ránk szólt, hogy hallgassunk el, meg hogy ez itt nem traccsparti (Dóri és Annamari). Közben halkan a fülembe súgta, hogy köszöni. Igazán nincs mit. Én csak cselekedtem. Ebből tragédia is lehetett volna,megint.. Mindegy.

- Héé,psszt! – hallottam magam mögött egy hangot, odanéztem, Kristóf volt az.

- Mi van?

- Nagyon menő voltál. – vigyorgott.

- Nem azért csináltam. Most lehet hogy Dzsenifer nem lenne itt… kicsit érettebben gondolkozz!

- Jó, igen, erre értem. Nagyon kúl voltál.

- Kösz. – és visszafordultam Timihez.

- Minden rendben Alexa? – aggódott Timi.

- Persze – mosolyogtam.

  Mikor vége lett, a többiek felmentek, minket pedig hívatott az igazgató. Vagyis „a szőke lányt, aki elkapta a hangos pirost”.

- Ha most miattad kapok az első napon igazgatóit, én nem tudom mi lesz! – idegeskedtem Dzsenifernek.

- Khmm, mi a neved, szőkeség? – kérdezte az igazgató. Szőkeség? Ez eléggé lenéző.

- Alexa vagyok.

- Én pedig Dzsenifer.

- Dzsenifer hogy mersz magassarkúban jönni iskolába? Nem gondoltad, hogy baj lehet belőle?

Megkapta egy párszor a kinézetére való kifogásokat, majd elengedett. Én voltam állítása szerint a hős.

Fent mikor bementünk a terembe, tapssal köszöntöttek engem (Dzsenifert biztos nem). Az ofő is elmondta a magáét a szabályokról, kaptunk fejmosást rendesen, én pedig egy osztályfőnöki dicséretet. Na már csak ezért is megérte. Az első napon osztályfőnöki dicséret? Dzsenifernek többször kéne leborulnia a lépcsőről.

 A többi órában kialakítottunk egy ülésrendet. Timivel  a jobb oldalon ülünk, én jobbról, mögöttünk a két fiú. Mennyire meglepő, hogy mögöttem van Kristóf. Bal oldalon első sorban Annamariék, mögöttük Dzsenifer és szegény Anikó…

Kristóf „nagyon sokat töprengett” hogy hova üljön. Mögém vagy pedig Dzsenifer mellé. Szegény én. Pff.

Az órarendünk is megvan, sok 7 órával, egy 8 órával, többi 6.

 A teremből kilépve megpillantottunk 3 lányt akik lesajnálóan néztek rám/ránk. Szóval ilyen érzés,mikor én ránézek valakire. Nem a legjobb. De ez most nem fontos. Kik ők?