5.rész

Délután felmentünk Timivel a városba, az egyik boltban talált magának egy „cuki piros felsőt”, én pedig egy tornacipőt. Kifelé menet szembe jött velünk Attila.

- Hát te, hogy hogy itt? – kérdeztem tőle.

- Feljöttem vásárolni. Látom ti is.

- Aha. Vettem egy tök jó felsőt, nézd! – mutatta meg neki is Timi.

- Én pedig egy tornacipőt. – emeltem fel.

- Jók. – mosolygott Attila.

- Bejövünk veled „újra” vásárolni. – lépett be a boltba Timi, mi meg utána.

- Velem tartotok? – kérdezte Attila.

- Igen, mit szeretnél venni? – mondtam, közben Timi megint odaköszönt a pénztárosnak.

- Fogalmam sincs, szétnézni jöttem.

 Miközben ő szétnézett, beszélgettünk, Timi és Attila „megismerkedtek”. Elmentünk a gofrishoz, ott folytattuk.

- Na és milyen zenét szeretsz? – kérdezte Timi Attilától, és tovább ette(inkább csak gusztustalankodott a habbal) a málnás gofriját.

- Rock, metál, de igazából mindenevő vagyok. Te?

- Pop. Más nem.

- Miért nem? Vannak tök jó lassabb rock számok is.

- Hát… nem szeretem az ilyen üvöltős zenéket. Nekem a pop jön be, de ha ti szeretitek…

- Aha. A legjobb fájdalomra, meg mindenre. – mondtam.

 Kitárgyaltuk a zenei stílusokat, majd jött az osztály-téma.

- Mit gondoltok az osztályról? – kérdezte Attila.

- Jó, hogy kevesen vagyunk és hogy sok a lány. – válaszoltam, és segítettem letörölni Timi nadrágjáról a habot, mert leette magát.

- Szerintem is, és az osztály nagyja normálisnak tűnik. – mosolygott Attila.

- Kivéve 2 embert. Kristóf és Dzsenifer. Kristóf egy idióta, Dzsenifer meg.. mit is mondjak? Érdekes személyiség. – mondtam és kíváncsi voltam, hogy ő mit gondol a Kristófról.

- Kristóf jó fej. Miért nem bírod? Őt mindenki bírja.

- Pont emiatt. Tipikus menő csávó. Általában azok nem azok. Szóval csak betanulja a szövegeit, és azt hiszi emiatt mindenki szeretni fogja őt.

- Bír téged.

- Ezt ő mondta?

- Igen és amúgy is látszik rajta. Ahogy teper utánad. – mosolygott Attila.

- Lefogom koptatni. Nekem nincs ilyenre szükségem.

- Tudod kinek mondd. –röhögött Timi. – Én nagyon bírom a Kristófot, és amúgy is… marha jól néz ki.

- Nehogy elkezdj utána menni! Te fogsz éjszakákat sírni miatta… Ennyi leszel neki, semmi több. – forgattam a szemem, Attila meg csak röhögött. – Hallod, ez igenis komoly! Miért röhögsz ezen?

- Vicces, ahogy a Kristófon veszekedtek.

- Na ez az! Nem érdemli meg! Beszéljünk másról.

 Az osztály nagyját kibeszéltük meg egy pár általános dolgot, aztán indultunk haza.

- Hát akkor holnap találkozunk, sziasztok! – indult el Attila, aztán mi is.

- Na? Mit gondolsz róla? Ugye, hogy aranyos? – kérdeztem, mikor már elég messze voltunk tőle.

- Tényleg aranyos, tök kedves.

- Nem egy Kristóf.

- Hát, nagyon nem. Te mit gondolsz róla?

- Aranyos, kedves, egyezik a stílusunk… jó fej.

- Háhá, tetszik neked!

- Dehogy! Ennyi idő után? Amúgy se az esetem… - most komolyan mit képzel? Nekem tetszik? Nem!

- Oké… na és mikor mutatod meg a szobád? – kérdezte, én meg nem tudtam hogy erre mit mondjak.

- Ööööm, majd valamikor, de most lassan mennem kéne.

- Rendben. Akkor holnap találkozunk. És ne gondolj a Kristófra!

- Miért gondolnék rá? Egy idióta. – háborodtam fel. Mi az, hogy a Kristófra? Gondolok én bármikor is rá, beszélek róla? Nem! Tudtommal nem. Vagyis… mindegy, a Kristóf nem érdekel.

 Otthon kész lettem mindennel, mikor megszólalt a The Dirty Youth – Fight . Ismeretlen szám, gondoltam felveszem, hátha valami fontos.

- Helló Alexa, mizujs? – szólt bele a telefonba egy ismerős hang.

- Kristóf?

4.rész

Reggel mentem fel a lépcsőn, de valaki megállított.

- Szia Alexa! Hogy vagy? – lépett elém Kristóf.

- Te követtél?

- Nem. Dehogy. Miért követtelek volna? Éppen itt jöttél, gondoltam beszélhetnénk.

- Oké. Mit szeretnél tudni?

- Például, hogy hogy vagy. Én tökéletesen, főleg, hogy ma ilyen szép vagy . – vigyorgott.

- Kösz. Én is jól vagyok. Na de sok dolgom van, megyek. – és elmentem. Nincs kedvem Kristóffal beszélgetni. Nagyon rámenős.

 Bent a teremben csak Anikó volt, gondoltam odamegyek hozzá.

- Többiek? – kérdeztem, mert csak ketten voltunk.

- Negyed nyolc van.

- És?

- Korán jöttél, és én is. Mások nem szoktak ilyenkor jönni.

- A Kristóf is itt van… gyanítom, hogy követett.

- Ó. A Kristóf? Akkor öööm… majd jövök. – és kiment. Nem értettem mi volt ez. Mindegy.

 Fél nyolcig átnéztem az egész napi teendőimet. A Kristóf is bejött, aztán pedig Anikó gyönyörű sminkkel. Csak nem a Kristóf miatt csinálta ezt?

- Helló lányok. Alexa jó a ruhád. – méregetett eléggé jól láthatóan.

- Ne bámulj így! Inkább néz ki, hogy ki jött meg.

 Kristóf kiment, odafordultam Anikóhoz.

- Mi ez a smink? Ugye nem a…

- Öm.. én csak… - piszkálta a haját Anikó. Sejtettem.

- Ahj, Anikó, miért? Tudod, hogy ez egy milyen alak! Szeress ki belőle gyorsan! Amúgy meg ilyen hamar beleszerettél? Ez csak tetszés. Ezt tudod kontrollálni. Kérlek, próbáld meg, nem akarom, hogy rosszul járj, és sírj miatta!

- Pedig olyan ari…

 Éppen Anikó kioktatására készültem, mikor megjött Dóri.

- Mizu csajok?- kérdezte.

- Semmi. Éppen mondtam az Anikónak, hogy szeressen ki…

- SHHH! Alexa! Ömm.. Harry Stylesból. Sose lesz az enyém.. – fejezte be a mondatot helyettem Anikó.

- Nekem Louis jön be. Olyan kis édi. – mondta Dóri, ők pedig tovább folytatták a beszélgetést a One Directionről.

 Nemsoká megérkeztek a többiek is, Timivel kimentünk a korláthoz, néztük a diákokat elmenni, sietni, kiabálni..

- Na és mondott valamit a Kristóf? – kérdezte tök nyugodtan.

- Nem. Kellett volna?

- Hmm, nem. Azt hittem most is nyomult.

- Igen, nyomult. Leszállhatna rólam.

- Én örülnék, ha valaki ilyen kedves lenne velem. Csak kedveskedik. Mondj neki te is jókat.

- Persze. Heverjek a lábai előtt? Engem ő nem érdekel. Egy rossz, humortalan alak, aki azt hiszi magáról, hogy menő, helyes, és vicces. Téved. Nagyon téved. Remélem ezt lezártuk.

 1.óra előtt a teremben mindenki röhögött, üvöltözött, Dzsenifer is megérkezett lapos (hű !) cipőben.

 Fizikával kezdtünk, én figyeltem, Kristóf szemezni próbált felváltva Dzseniferrel és velem. De csak Dzsenifer kapható az ilyesmire. Szünetben bementünk Anikóval és Timivel a wc-be, és lám, ott volt az a 3 lány.

- Sziasztok – köszönt Regina.

- Szia, én Anikó vagyok. Ti ismeritek egymást? – nézett rám és a többi lányra.

- Igen. Tegnap óta. – mentem el mellettük.

 Kimentek, Anikónak elmondtam amit tudok róluk,és hogy eddig ellenségnek tűnnek.

- Mi ez, óvoda? Ellenség? Alexa, szerintem nem…

- De igen. Azok. Ellenségek. Láttad, hogy néztek? Pff.

 Beérve a terembe megint nagy volt a lárma. Én leültem a helyemre, de valaki hátulról megbökött. Gondoltam magamban, hogy biztos a Kristóf az, mit akarhat megint?

- Mi van Kristóf? – néztem hátra, de nem ő volt az. Hanem a másik srác, aki eddig meg sem szólalt. – Ó, bocs. Azt hittem a haverod. Alexa vagyok.

- Szia, Attila. A pólódat néztem, és ezért kérdezem, hogy ki a kedvenced?

- Te is…te is nagy Popland rajongó vagy? – örültem meg, mert akit eddig kérdezgettem, mindenki csak ismeri, de ennyi.

- Igen. Nicole forever – röhögtük el magunkat mindketten. Na ő eddig a legszimpatikusabb!

 De becsöngettek, a tanár pedig bejött. Szünetekben sokat beszélgettünk Attilával, egyezik az ízlésünk, eddig bírom őt. És milyen laza! Hazafelé Timivel beszélgettünk, boldogan mesélte, hogy a Kristóf leállt vele csevegni az időjárásról. Haladás. Én pedig kikérdeztem őt Attiláról, hogy mit tud róla. Semmit. Még a neve is újdonság volt. Nem mintha érdekelne engem, csak kíváncsi vagyok. 

3.rész

  - Kik ezek? – kérdezte Timi tőlem, én pedig csak tovább figyeltem őket.

- Inkább nem mondok mik. Menjünk utánuk!

- Megőrültél? – fogta meg a karom és tartott vissza. – Azért hogy még jobban megbámuljanak, esetleg megjegyzéseket tegyenek ránk?

- Dehogy. Csak hogy mit reagálnak ha bemegyünk mi is. Jössz?

Timi csak állt és nézett.

- Mi van, félsz? Tőlük? Pff… egyedül elverem mind a hármat, mielőtt észbe kapnának. – tettem csípőre a kezem.

- Nem. Nem félek. Menjünk. – mondta Timi, de láttam rajta, hogy nem annyira biztos a dologban.

- Hát jó.

Én mentem elöl, Timi szorosan mögöttem. Ott álltak a tükör előtt, fényezték magukat. Nem is vártam mást. Az egyik ránk nézett, majd elröhögte magát.

- Nézd! Itt vannak a… Khm. Vagyis. Haliii – integetett a festett szőke.

- Sziasztok – mondta halkan Timi, én pedig hátulról (hogy ők ne lássák) megfogtam a kezét és erősen megszorítottam, jelezve, hogy MEGŐRÜLTÉL?

Előre mentem a fülkés részekhez, hogy ne lássanak minket, Timi pedig azonnal utánam jött. Halkan próbáltam ordítozni vele.

- Minek köszöntél? Most is röhögnek! Ezt nem kellett volna. Miért csináltad? – próbáltam csendes lenni, a közelből pedig hallottam a röhögésüket.

- Bocsi..

- Sziasztok. Mi a nevetek? – jött oda a másik, fekete hajú csaj, gúnyos mosollyal az arcán.

- Helló, én Alexa vagyok – nyújtottam a kezem. – És te?

- Kitti. És te ott? Igen, te, a barna hajú.. – jó erősen megszorította a kezem.

- Ööö, én… T.. Kriszti vagyok. – mondta Timi. Mi van? Komolyan nem az igazi nevét mondja? Ne gyerekeskedjen már!

 - Kriszti és Alexa. Hm. Reméljük jóban leszünk. – kacsintott és visszament.

 Utánamentem. Közben hallottam Timit, hogy halkan mondja a nevem, de nem foglalkoztam vele.

- És titeket hogy hívnak? – mosolyogtam rájuk én is gúnyosan, csípőre tett kézzel.

- Az én nevem Cintia. Ha jól hallottam te vagy az Alexa. – nyújtotta ő is a kezét. Szóval Cintia.

- Én pedig Regina vagyok, helló. – mondta a másik lány, aki a három közül a legnormálisabbnak tűnt.

- Gyere, Kriszti, menjünk. Jó hajsütést! – mondtam, és kiviharzottunk.

 A teremig meg sem álltunk.

- Miért kellett ezt? Kriszti? Tényleg?

- Jó, tudom, hülyeség volt, de mást nem tudtam kitalálni hirtelen.. – mondta Timi, de én még mindig nem értettem miért mondott más nevet.

- De miért kellett kitalálni?

- Hát… csak… fogalmam sincs!

- Hali csajok, valami baj van? – jött oda hozzánk Dzsenifer, cipő nélkül.

- Semmi. Hogy hogy nincs rajtad cipő? – kérdeztem, mert már engem zavart ez a dolog.

- Megtiltották a magassarkút, nem tudok mit tenni.

- De az nem azt jelenti, hogy mezítláb kell lenned, csak többet ne gyere ilyenbe!

- Ó…ezt nem tudtam. Akkor visszaveszem. Mindjárt jövök.

- Húzzunk el innen! – mondtam Timinek gyorsan, mielőtt Dzsenifer visszajött volna. Nincs kedvem pont neki elmondani mi volt…

- De hová?

- Ajj, kövess! – éppen nyitottam ki az ajtót, mikor az ofő erre tartott.

- Hova, hova Alexa?

- Sehová tanár úr. Mikor lehet hazamenni?

- 10 perc.

 Visszafordultunk, Dzsenifer éppen felénk tartott. János tanár úr abban a 10 percben elmondta mi lesz holnap. Kristóf végig próbált kommunikálni velem, de nem vettem figyelembe. Mikor hagyja abba? És egész évben így ülünk.. Dóri meg Annamari sokat röhögtek, Dzsenifer vigyorgott (?), a másik srácnak meg még a nevét sem tudom. Egész csendben volt ma. Tök laza. Huh.

- Lex, psszt. – mondta Kristóf, erre hátrafordultam és megrúgtam..

Ordított, mindenki idenézett.

- Alexa, ezt miért csináltad? – kérdezte tőlem a tanár úr.

- SENKI NEM HÍVHAT LEXNEK, LEXINEK, LEXÁNAK, CSAK IS ALEXÁNAK! MEGÉRTETTED? MEGÉRTETTÉTEK?

- Jól van gyerekek, elég volt! Kristóf miért zaklattad Alexát?

- Én nem zaklattam! Csak megakartam kérdezni, hogy mit mondott a tanár úr, mert nem hallottam.

- És akkor miért nem tőlem kérdezed, hogy mit mondtam? Kristóf, még csak az első nap volt, de már veled baj van. Légy szíves ebben a két percben maradj nyugton. Mi lesz ha 8 órátok lesz? Nem is értem…

 Miután kimentünk, elköszöntek tőlem a lányok (nekem ez furcsa), és elindultunk volna, ha nem áll meg mellettem Kristóf.

- Beszélhetnénk?

- Miről? Timi előtt nem tudod elmondani amit akarsz?

- Nem. Gyere kérlek.

 Félrementünk ( kb. 2 méterre) és elkezdte.

- Sajnálom, hogy ebben az egy napban sokat beszóltam, meg minden.

- Jó. Ennyi?

- Meg… én bírlak, és nem akarok veled rosszban lenni.

- Jó. Még valami?

- Megbocsátasz?

- Nem is haragudtam sosem.

- Akkor jó. Örülök. – mosolyodott el.

- Mehetek?

- Persze.

 Visszamentem Timi mellé, Kristóf pedig elszáguldott mellettünk, lökött egy sziasztok-ot, a többi lány már elment, ketten voltunk.

- Mit mondott? – kérdezte kíváncsian Timi.

- Hogy sajnálja, bla bla bla.

- Megbocsátottál neki?

- Nem haragudtam rá.

- Pedig azt mondta rád, hogy…

- Nem baj.

- Bejön neked? – nézett rám elkerekedett szemmel.

- Hülye vagy? Pont Kristóf? Honnan veszed?

- Nem tudom. Gondolom ezért jobban megharagudnál és nem intéznéd el egy „nem is haragudtam rá” –val..

- Talán neked bejön?

- Hát… nem rossz… meg humora is van… - vigyorgott Timi.

- Humora?? Na pont az nincs! Kinézetre nyálas fiúként elmegy, de ennyi. Humora abszolút nincsen!

- Jól van.. De hogy hogy nem haragudtál meg rá? Rám viszont igen?

- Rád sem.

- Akkor jó.

- Merre mész? – kérdeztem tőle, hátha elvonom a figyelmét az előző témáról…nem nagyon szerettem volna róla beszélni.

- Balra.

- Én is.

 Örültem, hogy egyfelé megyünk. De nem nagyon beszéltem az úton. Meg is említette, hogy csendben voltam. Kamuztam egy „elfáradtam”-ot, ő pedig továbbment.

 Milyen volt az első nap? Érdekes, eseménydús… otthon pedig várt a munka, futás, edzés, kondi.

2.rész

 Bent a teremben megpillantottunk egy lányt, Dóri a neve, rendesnek tűnik.

-  Szerintetek mennyi fiú innen az osztálytársunk? – kérdezte Anikó.

-  Értelmiszintüket nézve egy sem. – néztem végig rajtuk, az összes dobálózott, verekedett, röhögött.

- Jéééé, Annamari? SZIAAA! – ordított Dóri, és odarohant ahhoz a lányhoz,aki most érkezett meg. Egyre többen leszünk úgy látszik.

- Ti ismeritek egymást? – kérdezte Timi, én pedig felálltam.

- Szia, Alexa vagyok – nyújtottam felé a kezem, hiszen fontos az, hogy már az első nap szimpatikusnak és talpraesettnek higgyenek.

- Szia, sziasztok, Annamari vagyok, Dóri régi osztálytársa. Szerencsére nem leszek egyedül úgy látom – mosolygott Annamari, kezet fogtunk, aztán újra átölelte Dórit.

- Mindenkinek megvan a maga barátnője. Dóri – Annamari, Te és Anikó… - sóhajtva „panaszkodtam” Timinek. De miért is? Hiszen nem baj az hogy egyedül vagyok, erősebbé tesz.

- Nem is ismerem az Anikót. Én meg ő barátok? Két mondatot ha váltottunk. – jött közelebb, és mosolygott. Visszamosolyogtam. Talán barátnők lehetnénk. Talán. Egyenlőre ő a legszimpatikusabb. Értelmes lánynak tűnik.

Becsengettek. Majdnem az összes fiú kirohant a teremből, 2-en maradtak. 2 fiú osztálytársunk lesz és 5 lány? Túl könnyű lenne, tuti van benne valami csavar!

- 2 fiú? – kérdezte Timi, én pedig megvontam a vállam.

- Nem hinném. Itt még lesz valami…

- Jó reggelt 9.a! Hívjatok János tanár úrnak! Mindenki itt van? – lépett be a kopasz ofő.

- János. Petőfi János. – jött egy hang hátulról.

- Az Petőfi Sándor, te barom! És mégis ki mondta, hogy a tanár úr neve Petőfi? – ordítottam le. Hogy lehet valaki nevével viccelődni? Egyszerre két ember nevével? Hová kerültem? Két fiú van az osztályban és az egyik egy idióta, aki humorosnak hiszi magát, pedig nem az. Nagyszerű.

- Jól van gyerekek, nyugi! Szabó János a nevem és nem Petőfi. Arról pedig nem tehetek, hogy a fiatalember nem tudja az egyik legjobb magyar költőnk nevét. Itt van mindenki?

- Azt se tudjuk kik járnak ebbe az osztályba. – mondta Timi, eközben pedig belépett egy lány, aki… meglehetősen… érdekes ruhában volt. Minden tiszta pink és neon, rikító vörös haj (hasonló Ariana Grande-hez), erős smink, magassarkú , miniszoknya, egyik karján vagy 8 karkötő, bokalánc, nyaklánc, dalszöveg részletek a combján zöld tollal, orrpiercing, fekete körömlakk.. enyhén szólva extrém.

- Csövi! Elnézést tanár úr,későn keltem, meg idő volt mire elkészültem, a hajam,satöbbi…tudja hogy van ez..a tini évek.. ilyenkor kell magunkra a legtöbbet adni, hiszen ekkor bámulnak meg az utcán. Két év múlva hol leszek? Lehet idős nőnek hisznek, úgyhogy most kell az ilyesmit.. Remélem megérti! Amúgy a nevem Dzsenifer! – vigyorgott a lány, mi pedig eléggé meglepődve néztük.

- Wow, de jól nézel ki, cica! – ordította be hátulról megint ugyanaz a gyerek, aki az előbb azt a borzasztó nagy „poént” mondta, és szinte csorgott a nyála.

- Undorító! Mi nem állatok vagyunk! – néztem hátra hozzá, és tényleg volt valami nyálféle a padján.

- Fiam, idejönnél? Megmondanád a neved? Dzsenifer ülj le! – a tanár úr pedig fintorogva megfogta a vállát.

- Kristóf vagyok, és humoristának készülök. Másodállásban. Nőcsábásznak tanulok,az az első. – kacsintott Dzseniferre.

- Mindegyikből megbuksz. – mondtam a körmömet piszkálva. Se humora… És méghozzá nőcsábász? Előbb megyek hozzá Hugh Hefnerhez!

- Van olyan szakma, hogy nőcsábász? – lepődött meg Anikó. Egy kicsit butus.

- Nincs, max olyan, hogy barom. Ő lesz az első a szakmában. – mosolyogtam erőltetetten Anikóra, majd Kristófra néztem, és rám kacsintott! – Nekem ne kacsintgassál! – álltam fel és mutattam rá. Jaj Istenem, komolyan, hová kerültem?

- Jól van gyerekek, elég volt a vitából, Kristóf ne piszkáld a lányokat, többiek pedig sorakozzatok kint, lesz egy kis ünnepség az aulában.

- Huhú, kaja? – kezdett el ugrálni a magassarkújában Dzsenifer.

- Nem, étel nem lesz, az igazgató fog beszélni. – és indult el az ofő.

- Óóóó, az nagyon uncsi! Éhen fogok halni!

 Én eközben forgattam a szemem, tényleg ez a lány ennyire idióta? Kaja? Nem esküvőre jöttünk..

 A terem előtt párokba kellett rendeződnünk, és mivel párosan vagyunk,mindenkinek jutott valaki. Dóri Annamarival,Kristóf a másik sráccal, Timi odahívott maga mellé. Anikón láttam a csalódottságot, hogy a fura lánnyal kell lennie. Még jó, hogy nem én. Persze azért valahol sajnáltam, de örültem, hogy én Timivel vagyok, és ráadásul ő hívott oda maga mellé, szóval velem akart lenni. Oké, ez furcsán hangzik, de így van. Örültem.

Lefelé menet olyan hangosak voltunk,mint egy 50 fős osztály. A két csaj elöl röhögött, a fiúkat hadd ne mondjam, Dzsenifer röhögcsélt Anikónak,valami olyasmiről, hogy mennyire jól néz ki egy ruha, Anikó próbált kedves lenni és ezért vihogott vele, mi meg Timivel figyeltük őket.

Mire leértünk, mindenki ott volt, és szó szerint, az egész suli egy emberként fordult a lépcső felé és nézett minket, mi ez a hangzavar. Az osztályfőnök már a lépcsőfordulóban elkezdett magyarázni, hogy egy kicsit késtünk,elnézést, meg hogy csendesedjünk el… Első benyomásnak tökéletes! Pff.

- Csövi emberkék! Mi a szitu? – ordította el magát Dzsenifer mindenki előtt.

Erre a tömeg újra felénk fordult, Dzsenifer pedig mintha egy divatbemutatón lenne, elkezdett integetni modellstílusban (csak a keze mozog).

János tanár úr nem tudta mit csináljon, egyszerűen le pssszt-ezte őt.

- Jól van kopaszka, most miért? Baj, hogy modellnek készülök? – állt meg Dzsenifer a lépcsőn, mögötte az ofő pedig véletlen lelökte a nagy lendülettől, és mivel 14 centis magassarkúban volt, nem nagyon tudott megállni. Odaugrottam és elkaptam.

- MEGMENTETTED EZ ÉLETEM! KÖSZÖNÖM! – nyomott egy puszit az arcomra én meg égtem. Az egész iskola előtt.

- DZSENIFER! – töröltem le a rúzst, majd kihúztam magam és visszaálltam Timi mellé.

A tömeg megvolt lepve. Ugyan, enyhe kifejezés. Ilyen belépőt még nem láttak. Csinálom a műsort. Huh. Pedig nem akartam. Végre leértünk épségben, beálltunk valahová, majd az igazgató elkezdett beszélni. Hosszú volt és unalmas. Közben egy párszor az ofő ránk szólt, hogy hallgassunk el, meg hogy ez itt nem traccsparti (Dóri és Annamari). Közben halkan a fülembe súgta, hogy köszöni. Igazán nincs mit. Én csak cselekedtem. Ebből tragédia is lehetett volna,megint.. Mindegy.

- Héé,psszt! – hallottam magam mögött egy hangot, odanéztem, Kristóf volt az.

- Mi van?

- Nagyon menő voltál. – vigyorgott.

- Nem azért csináltam. Most lehet hogy Dzsenifer nem lenne itt… kicsit érettebben gondolkozz!

- Jó, igen, erre értem. Nagyon kúl voltál.

- Kösz. – és visszafordultam Timihez.

- Minden rendben Alexa? – aggódott Timi.

- Persze – mosolyogtam.

  Mikor vége lett, a többiek felmentek, minket pedig hívatott az igazgató. Vagyis „a szőke lányt, aki elkapta a hangos pirost”.

- Ha most miattad kapok az első napon igazgatóit, én nem tudom mi lesz! – idegeskedtem Dzsenifernek.

- Khmm, mi a neved, szőkeség? – kérdezte az igazgató. Szőkeség? Ez eléggé lenéző.

- Alexa vagyok.

- Én pedig Dzsenifer.

- Dzsenifer hogy mersz magassarkúban jönni iskolába? Nem gondoltad, hogy baj lehet belőle?

Megkapta egy párszor a kinézetére való kifogásokat, majd elengedett. Én voltam állítása szerint a hős.

Fent mikor bementünk a terembe, tapssal köszöntöttek engem (Dzsenifert biztos nem). Az ofő is elmondta a magáét a szabályokról, kaptunk fejmosást rendesen, én pedig egy osztályfőnöki dicséretet. Na már csak ezért is megérte. Az első napon osztályfőnöki dicséret? Dzsenifernek többször kéne leborulnia a lépcsőről.

 A többi órában kialakítottunk egy ülésrendet. Timivel  a jobb oldalon ülünk, én jobbról, mögöttünk a két fiú. Mennyire meglepő, hogy mögöttem van Kristóf. Bal oldalon első sorban Annamariék, mögöttük Dzsenifer és szegény Anikó…

Kristóf „nagyon sokat töprengett” hogy hova üljön. Mögém vagy pedig Dzsenifer mellé. Szegény én. Pff.

Az órarendünk is megvan, sok 7 órával, egy 8 órával, többi 6.

 A teremből kilépve megpillantottunk 3 lányt akik lesajnálóan néztek rám/ránk. Szóval ilyen érzés,mikor én ránézek valakire. Nem a legjobb. De ez most nem fontos. Kik ők?

1.rész

 Az életre úgy tekintek,mint egy versenyre. Itt nincs olyan,hogy vesztesz .Itt csak nyersz. Ha elbukod,véged. Ez az élet.

 A nevem Alexa, tizennégy éves, 9.-es, okos, szép lány. Az iskolaelső. Osztályelső. Már mondhatom magam világelsőnek is. Nem túloznék. A világ mocska hozta ki belőlem ezeket az érzéseket,és én úgy gondolom, hogy nem leszek áldozata ezeknek a gondoknak, amik egyeseket bántanak. „Jaj mással jár” , „elhagyott,de én szeretem” , és hasonló dolgokkal találkoztam már életemben. Az emberek, érzések, kapcsolatok változnak. Egyik nap sírsz, másik nap nevetsz. Ki kell alakítanod magadban egy olyan célt, amire ha gondolsz, megerősödsz. Az életben történnek hibák, amiket mi követünk el. Ne hibáztasd magad, mert megszülettél, ne akarj meghalni, csak mert ez nem tetszik. Oldd meg. Csinálj úgy,mintha nem érdekelne az a bizonyos személy. Ha fáj,ne mutasd. Mássz ki a kútból, ne érdekeljen mit szólnak hozzá,ha vizes és koszos vagy. A világot meg kell változtatni. Fogd fel.

 Végre gimis lettem,elhúzhatok az általánosból egy olyan helyre, ahol mások az emberek. Egy másik világba. Rám férne.

Nem görcsöltem sokat azon,hogy milyen lesz. Megint jön a sok idióta velem szemben? A sok mű csaj? Reménykedtem,hogy nem.

 Úgy gondolom,hogy nagyon normális ruhát vettem fel,ennek ellenére megbámultak. Megszoktam már,de ez azért néha még bánt legbelül. Erős vagyok,és kihúzom magam. Döntenem kellett, hogy most mosolyogjak rájuk,hiszen fontos az első benyomás, vagy pedig a kemény, faarcú lányt mutatom. Lesajnálóan néztem rájuk, a sok igénytelen, régimódira. Eldöntöttem hogy én leszek itt a főnök, és iskolaelső. A sok szánalmas ember pedig irigykedve nézhet rám, hogy magas vagyok, szép, nincs pattanásom (ami nagyon fontos),jó az alakom, a stílusom, és persze van mire adnom.

Lent a földszinten megmondták, hogy melyik az én termem. A második emeleten van, és nincs lift. Akik velem jöttek fel, elég gyakran megálltak, mert nem bírták. Látva a tempómat, elbizonytalanodtak, ki is vagyok én, honnan jöttem, hogy bírom. Miért nem edzenek?

 Megérkeztem az ajtóhoz. Ki volt írva : „9.a”

Kintről lehetett hallani az üvöltözést. 2 másodperc alatt eszembe jutottak az emlékek. Meg a régi osztályom,akik szintén ilyenek voltak. Vettem egy nagy levegőt. Közben átgondoltam, hogy vajon milyen lesz az első benyomásom róluk? Fiúk-lányok vegyesen? Esetleg lesz valaki aki… mindegy.

Beléptem, és egy őrültek háza fogadott. Mi ez? Valami csorda? Jézusom! Tömve fiúkkal az egész, 2 lányt pillantottam meg nem messzi. Úgy látom pont arra a helyre kerültem, ahová nem akartam.

- Szia! Timi vagyok,ő pedig Anikó – jött oda hozzám az a két lány, akik nem tűntek nagyon ellenszenvesnek, főleg hogy az egyik(a Timi) nem volt a legszebb, így nem állhat az utamba.

- Jó reggelt,az én nevem Alexa. Országosan elismert iskolaelső. Remélem ez így is marad.- közben elment mellettem egy fiú, kis híján ellökve engem. – IDIÓTA! – ordítottam rá, de nem nagyon lehetett hallani a nagy hangzavartól.

- Engem elborítottak kétszer is – húzta el a száját Anikó.

- Ezeket fel kell lökni,aztán megtanulják hogy kell bánni a nőkkel! Normálisak? Itt ordibálnak,mint valami vadbarmok, rohangálnak, mi van ha levernek valamit? Nekünk kell kifizetni, pedig nem is csináltunk semmit! Intézetben a helyük az ilyeneknek!

- Ööö, nyugi, egyenlőre még nem történt semmi – mosolygott Timi, eléggé furán nézve.

Eközben belépett egy fiú, nagyon halkan köszönt, én nem is hallottam, pedig kitűnő a hallásom, de ha így haladunk nem sokáig.

- Szia cica,jól nézel ki – húzogatta a szemöldökét egy gyerek,én meg felpofoztam. Mit képzel ez magáról? – Ó,bocsi,nem tudtam, hogy ilyen haragos vagy!

- HÚZZ EL! – ordítottam rá idegesen, ő meg elfutott.

- Csak bókolni akart,miért bántottad? Én örülnék neki ha ilyet mondanának …- nézett fel rám Anikó.

- Úgy látom nem érted. Ez egy gyökér, aki azt hiszi, hogy jópofa. Nagyon nem az! Minek jön ide és mondogatja ezt? Hogy bevágódjon? Nem sikerült neki!

- Lexi,nyugi. Ne idegesítsd fel magad ilyen apró dolgokon már az első nap. – mondta Timi, ettől én viszont még idegesebb lettem.

- Lexi? LEXI? Tudod, hogy ki volt az aki… Vagyis ne hívj így! Senki! Csak Alexának. Oké?- eközben pedig eszembe jutott minden. Cikáztak a fejemben a gondolatok, ezek után mit csináljak? Erőltessek mosolyt? Nem. Azt már nem. Nem tehetem meg.

- Hé,Alexa, itt vagy? – veregette meg a vállamat Timi, én meg „visszatértem közéjük”.

- I-itt, persze, csak elgondolkodtam. Mindegy, most megyek.

- Hová? Még csak most jöttél! – fogta meg a karom Timi, miközben én fordultam el.

- A mosdóba. Majd jövök.

  Közben kimentem és becsuktam magam mögött az ajtót. Berohantam a wc-be,leültem a kőre és az arcomat a tenyerembe temettem. Sosem felejtem el. Megtürtőztettem magam, nehogy elkezdjek sírni. Már az első nap.

- Alexa? Mi a baj? – jött oda hozzám Timi, és megölelt. Letörölte a könnyeimet, én pedig nem tudtam mit csináljak. Már az első nap sírni látnak? Nem fogom bírni. De erős vagyok és kibírom. Ott van előttem a cél,nem adhatom fel!

-  Semmi. Csak megfáztam és belement valami a szemembe. – törölgettem meg, de úgy láttam, nem hiszi el.

- Igen,persze és ezért ülsz a hideg kövön? Hogy még jobban megfázz? Állj fel gyorsan! – miközben megmostam az arcom, átgondoltam mit is mondjak neki. Látta, hogy nincs minden rendben.

- Nem megyünk vissza? Lehet hogy azóta többen megjöttek – erőltettem egy laza mosolyt az arcomra. - Ja és még valami…ami most volt, egy szót se senkinek,oké? Nem láttál semmit, nem történt semmi. Csak utánam jöttél, itt találkoztunk és ennyi. Rendben? – néztem rá, és nagyon reménykedtem hogy ezt senki nem tudja meg. Ilyen még egyszer nem fordulhat elő.

- Ööö,rendben. Nem ment semmi a szemedbe. – kacsintott Timi, de nem nagyon sikerült neki, hiszen 2-szer próbálkozott, először mindkét szeme lecsukódott. A második egy fokkal jobban sikerült.

- Ezt még gyakorolnod kell. És… Anikónak se mondd. Maradjon köztünk. - indultunk el, ő pedig bólogatott.